Első munkanapok

Szóval ott fejeztem be, hogy kaptam egy állást, vettem hozzá egy autót, mehetünk dolgozni, de jó lesz! Frászt. Gyötrelem. Tudom, az első napok mindig nehezek, merthogy hozzá kell szokni, hogy újra dolgozom, stb. Nem ezzel van a baj, inkább a céggel, egy rohadt nagy káosz az egész. Ugye mondtam, hogy ezek globálisan mindenféle bányászati és energetikai projektekkel foglalkoznak, azaz megépítik másoknak a cuccot, majd jó sokáig még szervizelik a berendezéseket. Elég komoly tudás van a cégben, abszolút a csúcstechnikát képviselik, a legnagyobb olajcégeknek dolgoznak. Nem tudok mi látszik a következő képből, de ez például egy tengeri olajkitermelő projekt makettje, ahol mi a víz alatti platformot és a felszínnel való összeköttetést építjük meg. Merthogy ahol én dolgozok, annak Aker Subsea a neve, tehát vízalatti dolgokkal foglalkozik ez az üzletág.

De térjünk vissza a káoszhoz. Ezek a szerencsétlenek azt találták ki, hogy minden országban minden üzletág külön cég legyen. Így lett is többszáz cége az Akernek, a struktúra teljesen áttekinthetetlen, bele se merek gondolni mekkora munka konszolidálni az eredményeket. A másik probléma, hogy mivel egy projektnek nem csak víz alatti része van, gyakran több különböző Aker cég is részt vesz benne, főleg mint alvállalkozója egy másiknak, magyarul a összevissza számláznak egymás közt, aztán valahol majdcsak lecsapódik a profit. Persze csomószor késve fizetnek egymásnak, emiatt néha óriási kintlevőségeik vannak egymással szemben.
A káosz másik összetevője ami házon belül van. Nem teljesen világos ki mit csinál, kicsit esetlegesen működik az egész. Erre rájön, hogy most vezették be az SAP-t (vállalatirányítási szoftver), amihez nem nagyon ért még senki, viszont tele van hibával. Úgyhogy a mindenféle pénzügyi adatokat csomó helyről kell összegereblyézni, ami rohadt sok idő.
Ez mind nem zavarna, ha legalább foglalkoznának velem, azaz elmagyarázná végre valaki rendesen, hogy mit miért és hogyan csinálnak. Ehelyett napokig ültem egy SAP tréningen, ahol nem értettem semmit, mert tök jó hogy tudom hova kell kattintani, ha azt nem tudom hogy minek, vagy éppen melyik folyamatról beszélünk egyáltalán. Gyakorlatilag annyit tudok amire magamtól rájövök, néha odadobnak valamit, megmondják mit kéne, csak azt nem hogy hogyan, merthogy azt már biztos tudom, ez magától értetődik. Ez meg itten a gyár, a távolabbi rész az iroda.
Tehát próbálok kérdezgetni, meg kitalálni mindent, bent vagyok sokáig, szarul is alszok, hulla vagyok. Most pénteken volt talán a legjobb, szabin volt a főnököm, volt időm kicsit rendszerezni a dolgokat. Egyébként az emberek kedvesek, mindenki próbál segíteni, jól eldumálunk, de nem hiszem hogy nagyon összejárnánk majd sörözni, egyrészt vannak idősebbek is, másrészt mindenki rohadt messze lakik egymástól, nem tudom hogy lehetne összehozni. Szóval nem annyira jó a légkör mint a Borsodinál (bár mióta eljöttem már gondolom ott sem olyan jó), meg elég sokféle ember is van, rengeteg indiai, kínai, maláj, mittudomén. A főnököm (kb. pénzügyi igazgató) is valami ázsiai fazon, tulajdonképpen jó arc, nagyon ért a dolgokhoz, 20 éve van a cégnél, múltkor elvitt néhányunkat vacsizni egy elég puccos helyre, majdnem 400$-t hagyott ott, saját zsebre. Aztán van a senior kontroller csaj, szintén ázsiai, neki kéne betanítani, csak nagyon nem ér rá, meg sokminden neki is új lesz most. Még egy apró szépséghiba, hogy pár hét múlva lelép szülni, én meg ottmaradok egyedül, pedig alig értek még valamit, kihívás lesz asszem. Ez meg az asztalom, laptop, extra monitor, extended desktop, királyság.
Még egy felháborító dologról kell szóljak, ez pedig az ebéd kérdése. Itt vagyunk a semmi közepén, kajálda nincs a közelben, hozni kell otthonról. Illetve jön ide naponta egy ebéd-autó (lunch car), a menü 90%-a szendvics, a többi meg mindenféle összekutyult rizses cucc. Azért a sok szendó, mert ezek az elmaradottak inkább a vacsit nyomják meg, ebédre szinte mindenki valami hideget eszik. Hát egyszer vettem valami kaját ebből a kocsiból, a marhahúst megspékelték egy rakás brokkolival (nyilván szeretem), a rizs meg vízízű volt, a büdös életbe nem veszek innen többet semmit az biztos. Szóval vagy főzök, vagy veszek kész kajákat valahol, amit csak meg kell melegíteni. Mindkettő elég komoly logisztikai probléma. Arról nem beszélve mekkora erőfeszítés lesz megint mindenkit ránevelni, hogy az ebédidő igenis fél 12-kor van, nem délben. Már kifejtettem párszor, tehát kétség nem lehet, csak a hülyék esznek délben, most komolyan, olyan jó sorban állni fél órát egy csomó emberrel a mikrónál vagy valami kajáldában?
Na egyelőre ennyit szerettem volna írni (illetve jóval kevesebbet, csak így sikerült), majd még biztos lesz folytatás ha jobban kiismerem majd a dolgokat.