Terhesgondozás Ausztráliában #2

Az előző bejegyzésben eljutottunk a terhesség feléig. Az ezt követő vizsgálatok legnagyobb része attól függ, hogy hol fogunk szülni, szóval nézzük a lehetőségeket.

Állami kórház. Előnye, hogy teljes egészében a Medicare, azaz az ausztrál TB által finanszírozott. Viszont sem kórházat, sem orvost nem lehet választani: a lakóhely szerinti kórházba kell menni, és mindig az éppen ügyeletes orvos végzi a vizsgálatot. A születés pillanatában, ha minden rendben van, csak szülésznők vannak jelen, orvosok nincsenek. Normál szülés után egy nap, császármetszés után általában 3 nap után mehet haza az anyuka, ez után otthon még látogatják a szülésznők (ha nincs semmi gond) az 5. napig. Munkatársaim körében divat a magánkórházban való szülés, így információim limitáltak, viszont akik állami kórházban szültek, mind nagyon elégedettek voltak. Attila főnökének a felesége például első gyereküket Kuala Lumpurban drága magánkórházban szülte, a másodikat pedig itt államiban, és azt mondta, hogy az itteni államiban jobb ellátást kapott. Nem biztos persze, hogy mindegyik kórház egyformán jó; az anyuka csoportomban például négyen szültek itt a körzeti kórházban, és annyira nem voltak elájulva, illetve négyből háromnak volt császármetszése, ami azért nagyon magas arány (és szerintem nem volt mindegyik indokolt).

Magánkórház. Saját választott orvos és választott kórház. A szülés után általában 5 napig lehet bent maradni a kórházban, ahol (csakúgy, mint az államiban), segítenek a szülésznők és baromi jó a kaja; de mindenki döntse el, hogy ez pozitívum vagy negatívum; nekem mindenképp negatívum, mert mindenhol jó, de legjobb otthon. Én a következők miatt nem döntöttem végülis a magánkórház mellett:

• Császármetszés aránya. Iszonyatosan magas. Szerintem egész Ausztráliában magas, de itt nyugaton a legmagasabb. Persze nagyon jó, hogy van lehetőség a császármetszésre, de csak azért, mert adott idő alatt a baba nem jött volna ki, vagy mert az orvos szerint a nő elfáradt (vagy az orvosnak menni kell golfozni, vacsizni, stb.) még nem kell felvágni a nőt szerintem. Na mindegy. Lilla születéséről később fogok írni, de legyen elég most csak annyi, hogy bármelyik magánkórházban császár lett volna a vége.
• Beavatkozások aránya. Nem csak a császármetszés aránya magas, hanem a mindenféle egyéb beavatkozás aránya is. Előszeretettel indítják be például a szülést idő előtt, a 37-38. héten, ha a baba "készen áll", bármit is jelentsen az. A "készen áll" pedig sajnos nem is mindig helyes információra alapul; egyik munkatársam orvosa például az ultrahang alapján 4 kilósra becsülte a baba méretét; szerencsére ő jó fej doki volt, nem indította be a szülést, majd egy héttel később munkatársam szült egy 3,1kg-os babát.
• Drága. A kórházban tartózkodást elvileg fizeti a magánbiztosítás (de szerintem ez is lehet biztosítónként eltérő), de előtte ki kell fizetni egy egyszer díjat a választott nőgyógyásznak, amiből nem jár vissza semmi, plusz még minden vizsgálatért keményen kell fizetni, aminek csak egy nagyon kis részét téríti a Medicare, a magánbiztosítás pedig egyáltalán nem. Sokféle számot hallottam sok mindenkitől 4 és 8 ezer dollár közt. Emeli a költséget például a komplikált szülés is, vagy akár egy epidurális érzéstelenítés. Amikor másfél éve állandó lakosok lettünk és magánbiztosítást kellett váltanunk, felhívtam egy biztosítót és ők azt mondták, hogy a kórházban minden költséget ők állnak, csak az addig felmerült költségeket kell nekünk állni; viszont azért jó pár embert megkérdeztem a tapasztalatairól, és legtöbbször azt hallottam, hogy a komplikált szülés emeli a költségeket. (Ha az olvasók közül valaki szült Ausztráliában magán kórházban, szívesen venném, ha kommentbe leírná a költségeket vagy akár csak a tapasztalatokat, akár anonimként is.)
• Orvosválasztás. Ez elvileg előny, hogy ki lehet választani a saját orvost, viszont bevallom őszintén, nekem egyáltalán nem volt kedvem napokon keresztül az internetet bújni orvosok értékeléséről. Sőt mi több, egyáltalán nem biztos, hogy a nagy nehezen kiválasztott orvos végül hajlandó elvállalni a szülést. Egyik kollégám pár éve például karácsonyra volt kiírva, felhívott kb. 10 orvost, és amint meghallották a karácsonyt, egyik sem vállalta el, így végül állami kórházban szült és nagyon elégedett volt; a sors iróniája, hogy két hónappal korábban jött a babája, de szerencsére minden rendben lett.

Amúgy nehogy valaki azt higgye, hogy ha már jó pénzt kifizetett az orvosnak, akkor az ott lesz vele a vajúdás alatt. Az orvos csak a születésre érkezik meg. Ha megérkezik; egyik barátnőmnek például lemaradt a doki a születésről, pedig nem jött hú de gyorsan a baba.

Otthonszülés. Tudom ennek Magyarországon nincs jó híre egy hírhedt szülésznő miatt, de egy komplikációmentes terhesség esetében ez egy nagyon kényelmes megoldás lehet. Bevallom, én sosem merném bevállalni, de egyáltalán nem ítélem el azokat, akik igen. Az anya-klubomban van egy nő, aki otthon szüléssel indult, medencében (végül 40 óra után a kórházban császár lett a vége), és tőle tudtam meg, hogy van egy úgynevezett community midwifery program, amely keretében teljesen a Medicare által finanszírozva volt egy saját szülésznője, aki a terhesség alatt végig rendszeresen vizsgálta, és ő volt mellette a szüléskor is. Miután nem haladtak a dolgok és kórházba kellett szállítani, a saját szülésznője is mehetett vele. Neki annak ellenére, hogy nem úgy alakultak a dolgok mint szerette volna, azt mondta, hogy ha nem kellett volna megcsászározni, akkor másodikra is az otthonszülést választaná, mert ismerős környezetben nagyon kényelmesen vajúdott. (A császár miatt a második szülés rizikósabb, így már nem támogatná a Medicare, tehát saját zsebből kéne mindent fizetnie.)

Family Birth Centre, azaz Családi Szülészet. Egyrészt azért hagytam a végére, mert ez az állami kórház és az otthonszülés keveréke, másrészt pedig azért, mert ezt választottam én. Lássuk miből is áll.

• Pici szülészet, négy otthonosan berendezett, zuhanyzós szobával.
• Az otthonszüléshez hasonló élmény, mégis pár percnyire van a kórház és az orvosok biztonsága.
• Bármi komplikáció esetén a szomszédban található King Edward Memorial Kórházba tolnak át (kb. 2-3 perc alatt), ami az állam legjobb szülészete, komplikáció esetén egész Nyugat-Ausztráliából ide küldik a nőket.
• Kádban szülés lehetősége. Én végülis ez alapján találtam meg annak idején az interneten. Egész életemben azt hittem, hogy a vízben szülés valami vudu dolog, mígnem egyik barátnőm felvilágosított, hogy a víz fájdalomcsillapításra jó.
• A terhesség alatt végig ugyanaz a szülésznő gondozza a kismamát, és hacsak nem épp szabadnapja van (mint az én esetemben), akkor a szüléskor is ő van ott.
• A szülészeten csak szülésznők dolgoznak, orvosok nincsenek, így fájdalomcsillapításra csak a medencét (vagy zuhanyt), illetve gázt lehet használni. Ha valaki epidurális érzéstelenítést kér, át kell vinni a kórházba.
• Egész Perthből lehet ide menni szülni, nem kell a körzetükbe tartozni (és így lehet egy gyengébb minőségű helyi állami kórházat elkerülni).
• A vajúdás, a szülés és a szülés után eltöltött idő alatt is mind ugyanabban az otthonos szobában van a család.
• Mivel itt nincsenek orvosok, csak komplikáció mentes terhesség esetén lehet ide jönni. Érdekesség, hogy nem mehet például a kismama testtömegindexe 30 fölé a terhesség folyamán; ez azért nem zárja ki tömegével a nőket, nekem például 105 kilóra kellett volna híznom, hogy ezt elérjem. Ha esetleg terhesség során merül fel valami, akkor átirányítanak a King Edwardba, de nagyon jó dolog, hogy a már ismert szülésznő akkor is végig támogathatja a kismamát és a szüléskor is ott lehet.
• Dupla ágyak vannak a szobákban, így szülés után az apuka is bent alhat, ha szeretne.
• Ha komplikációmentes volt a szülés, akár már aznap haza lehet menni. A szülés után 6 órával kezdik el vizsgálni, hogy az anyuka és a baba készen állnak-e a hazamenetelre. Mivel csak 4 szoba áll rendelkezésre, itt maximum 24 órát lehet a szülés után bent tölteni; ha bármi komplikáció miatt tovább kéne bent maradni, akkor az anyuka és a baba a King Edward kórházban kap egy egyágyas zuhanyzós szobát.

Saját zuhanyzós, teraszos szoba a Családi Szülészeten

Nézzük akkor, hogy miből is áll a terhesgondozás a Családi Szülészeten.

Amikor eldöntöttem, hogy itt szeretnék szülni (nálam ez terhesség előtt már megtörtént, de meg kellett várni az 5. hetet), elmentünk Attilával egy egy órás bemutatkozó előadásra, ahol megnézhettük a szülészetet, és elmondták, hogy mire számíthatunk. Ekkor feliratkoztunk, majd később beosztottak a saját szülésznőmhöz, Leehez.

Az első találkozás a 16-17. hét környékén van, ekkor mi majdnem 3 órát töltöttünk el a szülésznővel, ahol mindenről kikérdezett minket, és én is feltehettem a kb. 50 kérdésem.

Ez után egyre gyakrabban, a 24, 28, 31, 34, 36, 38 és 40. héten voltunk rövidebb látogatáson a szülésznőnél. Általában reggel, munka előtt mentünk, és Attila mindig elkísért. Érkezéskor rögtön el kellett menni a WC-be vizelettesztre (ezt magamnak kellett csinálni); a vizeletben lévő protein és glükóz tartalmat kellett mindig megnézni, mivel ezek magas értéke utalhat a preeclampsia (talán terhességi magasvérnyomás?) nagyon súlyos betegségre. Ezután röviden elbeszélgettünk az állapotomról, majd pedig következett a vérnyomásmérés, a pocak megtapogatása – baba pozíciójának megállapítása, valamint a baba szívhangjának meghallgatása. Ez utóbbiakról Attila mindig készített videófelvételt, hogy a nagyszülők is meg tudják nézni Youtube-on. Mivel a babavárás alatt minden a legnagyobb rendben ment, engem egyszer sem látott nőgyógyász.

Szülésznőmmel, Leevel

Minden alkalommal kézi Dopplerrel vizsgálták meg a baba szívhangját

A 27. hétre kaptam beutalót terheléses vércukorvizsgálatra, valamint vérképet is csináltak. Vasat kellett szednem, így a vérképet pár héttel később megismételték. Ennyi volt az összes vizsgálat. A 34. héten még a szülésznőm elmondta, hogy a 36. héten szoktak csinálni streptococcus B vizsgálatot; ezt most nem fogom részletezni, hogy mi ez és milyen következménye van a szülésre; a lényeg, hogy a szülésznő mindet részletesen elmondott, majd kaptunk két hetet hogy eldöntsük, szeretném-e, hogy leteszteljenek (nem éltem a teszt lehetőségével).

Ha a kismama magánorvoshoz jár, ott minden alkalommal megultrahangozzák; főnököm feleségével egy hét eltéréssel voltunk kiírva, ők magánorvoshoz jártak, és azt mondták, hogy az orvos ultrahangja közel sem volt olyan jó minőségű, mint amit pl. az anatómiai vizsgálathoz használtak. Ha minden rendben van, én nem igazán látom értelmét az állandó ultrahangozásnak, mert valószínűleg nem káros, de biztos nem is használ a babának. A streptococcus B vizsgálat náluk például annyiból állt, hogy az orvos mondta, hogy akkor most leteszteljük, és megcsinálta a tesztet; nekik nem ajánlotta fel a doki, hogy gondolkozzanak el, szeretnék-e.

Hát „röviden” ennyit a terhesgondozásról; még oldalakat tudnék írni a történetről, de így is túl hosszú lett (ezért is bontottam végül két részre). Én nagyon elégedett voltam a rendszerrel és a szülésznőmmel, a kistestvér születésénél is ezt az utat fogom választani.

Legközelebb Lilla születéséről és a kórházi élményekről lesz szó. Elöljáróban annyit, hogy a szülés nem ment olyan simán, mint a terhesség, így a Családi Szülészetről fel kellett vigyenek a kórházba; az élményből ez viszont cseppet sem vett el.